Először is nem fájnak az ízületeim – a térdemet, könyökömet, a szülések óta a forgómat éreztem néha. Jobban bírok szaladgálni a gyerekek után, és könnyebben, gyorsabban biciklizem be a munkába, nem is izzadok meg annyira ilyenkor, mint régebben. Érezhetően kevesebbet fáj a fejem – az említett hormonproblémára állandóan gyógyszert kell szednem, amitől hetente többször nagyon tudott fájni a fejem.

(Gy. Zsuzsanna)

Hajolgatni, emelgetni ugyanis nekem tilos, legalábbis ezt mondták az orvosok, miután kamasz koromban születési rendellenesség miatt korrekciós műtétet hajtottak végre a gerincemen. Mivel a műtét során egy fémimplantátumot csavaroztak a gerincemhez, azóta a hátam csak korlátozott mértékben hajlik.

                                                                                         (Sz. Virgínia)

a hasi aortámon az egyik oldalon 60%-os szűkület jelentkezett, a lábam nem kap elegendő vért, ezért nem tudok menni. Az orvosom műteni nem szeretné ("nagyon fiatal még maga ehhez"), azt javasolta...

(E. Noémi)

Sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, mosolygósabb vagyok. Ami dolgok korábban pillanatok alatt fel tudtak idegesíteni, már szinte teljesen hidegen hagynak, simán lépek túl rajtuk

(T. Anett)

veseelégtelenséggel diagnosztizáltak, és rendszeres dialízisre utaltak. Az orvosok azt mondták, hogy ne is reménykedjek a gyógyulásban

(Neil E.)

cukorbeteg voltam, szélsőségesen magas és alacsony vérnyomással, őrült magas koleszterin szinttel, túlsúlyosan, rossz térdekkel és fájós háttal.

"Eleni C. B."

a babavárás során néhány kiló felkúszott rám, és aztán a pici megszületése után hátfájós lettem, ami a hónapok múlásával sem akart elmúlni.

(K. Anikó)

Az első óra után a bosszú lehetőségét fontolgattam, amiért feleségem elküldött jógázni, de a negyedik vagy ötödik óra után hihetetlen felüdülést éreztem

(Sz. György)

Ár információk

   Ahhoz, hogy látogatásod a leghatékonyabb legyen, gyakorolnod kell rendszeresen - ideális esetben 3-5 alkalommal egy héten. Javasoljuk, hogy próbálj beállítani időpontokat már az első héten amikor elkezdel jógázni nálunk. Ha kezdő vagy, vegyél REPÜLŐRAJT havi bérletet, és tűzz ki két célt magad elé: 1), a 2. órádra 24 órán belül eljösz, és 2) gyakorolsz legalább 10-szer az első 30 nap (vagy minél többet!). Kövesd ezt a bevált módszert, mert az eredménye bámulatos!

    Diákjaink az élet minden területéről felfedeznek valami igazán különlegest és váratlant itt: azt, hogy a jógával az életben minden jobb. Erre most neked is jó esélyed van.

    Mielőtt a REPÜLŐRAJT első hónapja lejár, javasoljuk neked, hogy iratkozz fel a recepciónál TAGNAK az első 6 hónapodra egyből. Ezzel pénzt takaríthatsz meg akkor is, ha csak a gyakorlatban 5-6 alkalommal jársz havonta.  Ez egy kihagyhatatlanul jó ajánlat !

    Ha inkább a teljessen gondtalan megoldásra vársz, kérd a 6 havi bérletet a recepciónál. Még több megtakarítást kapsz ÉS a legjobb része a kedvezményes matrac és törölköző szolgáltatás! Képzeld el, nem kell matracot és törölközőt tisztítani minden nap. Ehelyett tiszta, és jó minőségű jóga matracot és törölközőt kapsz, és itt hagyhatod a kiizzadt méreganyagokat mind magad mögött!